Rólam

Egerben születtem. Kora gyermekkoromtól fontos szerepet töltött be életemben a sport. Versenyszerűen teniszeztem, úsztam, vízilabdáztam.

Gazdasági szakértőként dolgoztam hosszú évekig a bankszektorban, tulajdonképpen a szakmai karrieremet is ez határozta meg.

Egy műtét kényszerített más útra, mely idő alatt tudtam: gyökeresen változtatnom kell az életemen s ekkor kezdődött el igazán az önismereti utam.

Mivel mindenképp meg akartam gyógyulni, illetve megtudni betegségem lelki hátterét, mindenre nyitott lettem: pszichológia, asztrológia/asztrozófia, gyógytorna, jóga, coaching, a ThetaHealing® technika, Points Of You™ módszere, valamint a Reconnective Healing® 

A Krisna tudat, mint vallás is meghatározó volt az életemben, hiszen közel 20 éven át segített a lelki fejlődésemben, nekik köszönhetően vagyok például a mai napig vegetáriánus.

Nagy utat jártam be: sok-sok tanulás, siker és kudarc egyaránt jellemezte ezt a 11 évet, s most örömmel tölt el, hogy végül másoknak is segíthetek életük valamely területén, ahol pillanatnyilag nehézségekkel küszködnek, vagy elakadtak épp.

Az alábbi módszerek, technikák, valamint a Reconnective Healing® alkalmazásával az élet bármely területén tudok segíteni azoknak, akik változtatni akarnak az életükön, és ezért hajlandók is tenni:

  • ThetaHealing®,
  • Reconnective Healing®
  • Points Of You™
  • Business and Life Coaching 
  • Valamint saját szolgáltatásaim, az Önismeret Képzési Program, és az Élet Mentor Program melyek teljesen egyedülálló, új, saját képzési formák!

 

Elsősorban olyan emberekkel dolgozom, akik elkötelezettek abban, hogy az
adott élethelyzetüket megváltoztassák, és ehhez megvan bennük a kellő
elszántság, kitartás és hit. Akiben megvan az őszinte, tiszta szándék arra,
hogy változtasson, és ebbe hajlandó időt, energiát fektetni, az a személy
biztosan komoly eredményeket képes elérni az önismeretében.
Ezen tulajdonságok alapjaiban határozzák meg az önismereti munka pozitív
kimenetelét, ezért ezek alap feltételei a közös munkának.
Ez esetben azonban az eredmény GARANTÁLT!

 

Kiss Henriett

ThetaHealing® Certificate of 
Science & Master
Instruktor, Practitioner

A ThetaHealing®, valamint a Reconnective Healing®

nemzetközi hivatalos weboldalán is megtalálhatsz az alábbi linkekre kattintva:

ThetaHealing®

Reconnective Healing®

 

Instruktori végzettségek - Theta Healing Institute of Knowledge (THInK®)

  • Basic DNA Instructors
  • Advanced DNA Instructors
  • Dig Deeper Instructors
  • Disease And Disorder Instructors
  • DNA 3 Instructors
  • You And Your Significant Other Instructors
  • You And The Creator Instructors
  • Intuitive Anatomy Instructors
  • Manifesting And Abundance Instructors
  • RHYTHM To A Perfect Weight Instructors
  • Rainbow Children Instructors
  • World Relations Instructors
  • Game Of Life Instructors
  • Planes Of Existence Instructors

Konzulensi végzettségek - Theta Healing Institute of Knowledge (THInK®)

  • Basic DNA
  • Advanced DNA
  • Dig Deeper
  • Disease And Disorder
  • DNA 3
  • You And Your Significant Other
  • You And The Creator
  • Intuitive Anatomy
  • Manifesting And Abundance
  • Rainbow Children Kids
  • RHYTHM To A Perfect Weight
  • Soul Mate
  • World Relations
  • Planes of Existence

ThetaHealing® Elective Seminars

  • Game Of Life

Reconnective Healing®

  • Practitioner

Points of You™

  • Practitioner

Magyar Coach Szövetség szervezésésében elért végzettségem

  • Business and Life Coach
  • Mentál Tréner
  • Mediátor

Kapcsolatfelvétel

Adatkezelés

kiss Henriett

info@kisshenriett.com

 

AutoNŐmia – A NŐk AutonómiájaMit jelent az Autonómia és milyen tévhitek kapcsolódnak hozzá?

Többek között ezekre a kérdésekre kaphatsz választ ezen az egyedülálló rendezvényen, ahol egytől-egyig hiteles és a szakmájában elismert Autonóm Hölgy tart előadást a témában. Saját példáinkon, valamint esettanulmányokon keresztül tárjuk fel és adunk útmutatást arra, hogyan teremtheted meg te is az autonómiádat!

Esemény részletei
Feliratkozás

Értesülj első kézből az eseményekről és újdonságokról