A weboldalam kezdő oldalán az alábbi gondolatot osztom meg a bemutatkozó szövegemben:

“Önazonosság az, amikor a belső értékrended összhangban van a cselekedeteiddel. Minden helyzetben mersz önmagad lenni, felvállalva az érzéseidet, a véleményedet. Képes vagy kiállni magadért, és a döntéseid összhangban vannak a vágyaiddal, céljaiddal. Nem utolsó sorban pedig tudatosan teszel lépéseket azért, hogy megfelelési kényszer nélkül fejezd ki önmagad.”

Ez persze az én szabad megfogalmazásom, de azt hiszem, ha valaki ellátogat az oldalamra, elsősorban a saját gondolataimra kíváncsi.

Az utóbbi időben gyakran fordult elő velem, hogy egy-egy helyzetben erőteljesebben, határozottabban álltam ki magamért, mint korábban. Ennek oka pedig az a belső folyamat, ami nyáron kezdődött el intenzívebben megnyilvánulni az életemben, és persze az ‘énhatárok’ témakörét is érinti.

Hogy miért hozom ezt fel? Mert hiszek abban, hogy az önazonosság és az énhatárok témaköre szorosan összefügg, így hat egymásra, ami által a hitelesség is értelmet nyer.

Mondok egy példát:

Ha önazonos vagy, akkor automatikusan egyértelműbb a kommunikációd is, mert határozott vagy, tudod, mit akarsz. Ha valami tetszik, megdicséred; ha értékesnek tartod, elismered; ha viszont ellenedre van, azt is meg mered mondani. Amikor nem monitorozod állandóan magadat, mielőtt megszólalsz. Nem hezitálsz, nincsenek előtte álmatlan éjszakáid, nem gyakorlod a tükör előtt a jelenetet, hogy mit és hogyan fogalmazz meg úgy, hogy senkit ne sérts meg.

Magabiztos vagy, mert tudod, hogy nyugodtan megmondhatod a saját véleményedet anélkül, hogy összedőlne a világ. 

Nincs benned megfelelési kényszer, ezért laza és könnyed a kommunikációd, ami másoknak is azt üzeni, hogy rendben vagy önmagaddal. Persze aki határsértő, annak ez ellenszenves lehet, mert nem tudnak érvényesülni a manipulatív játszmái, ám ennek nagy előnye, hogy ezek az emberek idővel elkerülnek téged, és inkább a határaidat tiszteletben tartó, egészséges érzelmi intelligenciával rendelkező személyek kapcsolódnak hozzád.

És akkor most nézzük a hitelességet, hogy miként is függ össze az önazonossággal:

Egy évvel ezelőtt a cégemmel kapcsolatos önismereti folyamatokra szerződtem le egy magát hitelesnek tartott emberrel.

Ebben kikötésként szerepelt, hogy titoktartás kötelezi, és minden, ami velem vagy a vállalkozásommal kapcsolatos információ tudomására jut, azt 3. személynek nem adhatja át. Mivel én a hivatásom bizalmi jellegét rendkívül komolyan veszem, számomra ez alaptételként szerepelt a szerződésben, ám a következő évben sajnos kiderült, hogy ez az illető megszegte szerződésben foglalt kötelezettségét, nem kis károkat okozva ezzel. Nem mástól hallottam vissza, nem én hallottam, ahogyan másnak kiadja az infókat, ő, saját maga mesélte el nekem, hogy kinek és miért mondta el rólam azt, amit, mert hát végülis jót akart, a jószándék vezérelte. Fel sem fogta, és nem értette, hogy ez miért olyan nagy gond, hiszen ő nem akart rosszat. Heteknek kellett eltelnie, mire talán felfogta, hogy mit tett.

Az, hogy emögött aztán még több hazugság is feltárult, abba most nem is mennék bele, ám ez nálam zéró tolerancia, így megszakítottam vele a kapcsolatot.

Amikor valaki önazonos, azaz nem mások általi megfelelés hajtja, hanem képes a saját maga által felvállalt dolgokhoz tartania magát, akkor egyben hiteles is. Ez az üzleti életben is rendkívül fontos, de természetesen az élet más területein is.

Számomra valahogy mindig első helyen szerepelt, hogy ne csupán hitelesnek tűnjek, hanem, valóban az is legyek, és sokáig nem is nagyon tudtam megmagyarázni, hogy ez miért a vesszőparipám.

Aztán az évek során a mély önismereti munkám eredményeként rájöttem, hogy azért, mert mindig arra törekszem, hogy azt mutassam a környezetemben, aki és ami vagyok. A gyerekkoromat körbelengte a hazugság, ezért mindig arra vágytam, hogy felnőttként olyan életet éljek, ami őszinte, szabad, és a saját szabályaim szerinti. Ahol nyugodtan vállalhatom a külsőmet, a jó és a rossz tulajdonságaimat; szabadon megfogalmazhatom a vágyaimat, és ki merem mutatni az érzéseimet.

Egy olyan világot akartam megteremteni magamnak, amiben nem kérdés, hogy önmagam lehetek,

hiszen így biztosan tudhatom, hogy akik velem és mellettem vannak, azért szeretnek, aki vagyok, és nem azért, akinek látszani akarok. Nagyon elégedett vagyok és hálás, amiért ezt sikerült megvalósítanom, és végtelen nyugalommal tölt el a tudat, hogy bármikor szabadon megírhatom és megoszthatom az örömeimet, ám a szomorúságomat is. Mert vannak nekem is nehezebb időszakaim, mélyebb, problémásabb napjaim, ám ezt is megengedem, hogy lássák a körülöttem élő emberek, hiszen ugyanúgy érnek pozitív és negatív élmények engem is, mint mindenki mást.

Summa summarum, úgy érzem most igazán önmagam vagyok, és ez az, amiért elsősorban hitelesnek érzem magam a munkámban is. Mert ez nálam alap. 

Ezért gondolom azt, ami ennek az írásnak a címadó gondolata: Az önazonosság a hitelesség alapja. Ennyi. Pont.